Negyedik helyen zárt a Veszprém Kosárlabda Klub
Schöll ziccerével indult a találkozó, de Takács egyből válaszolt, ráadásul egy tripla formájában. Erre azonban Schöll távolról is betalált. Nem sokkal később Madár egy bravúros kétpontos szerzett, szinte a palánk mögül, a támadóidő lejártának pillanatában. Tóth és Schöll kosaraival azonban tartotta szűk előnyét a SMAFC. Szabó szép betörése után adott gólpasszt Takácsnak, majd egy támadással később már maga fejezte be az akciót. Tóth erre dobott egy saroktriplát a soproni oldalon (5. perc: 9-12). Moore fault ellenében is betalált, és a vonalról is így tett. Flasár középtávolija és Madár két jó büntetője következett. Meszlényi célzott jól kintről a vendégoldalon, amelyre Popadic két pontos büntetője érkezett. Schöll újabb két pontjára Prodanovic hárommal felelt. Schöllt továbbra is nehéz volt tartania a hazaiaknak, két büntetőt értékesített, de Falsár is betalált újra. Moore törte meg a kisebb hazai pontcsendet ezzel bedobva a negyed utolsó kosarát (10. perc: 21-23).
Moore nyitotta egy visszapöcizett támadólepattanóval a második etapot, de Soós egyből dobott rá egy trojkát. Moore erre egy középtávolit tett hozzá a közöshöz, viszont Flasár is jól célzott két pontot érően. Pontatlan dobások következtek mindkét oldalon, egészen Rátvay triplájáig. Moore büntetőkkel tartotta közel a VKK-t, de Soós bedobott egy triplát az ellenakcióból. Bakk kosara után Alex Geddesnek már időt kellett kérnie (14. perc: 27-36). A megbeszélés után azonban Bakk szerezte az első kosarat, igaz, utána Moore már egyből felelni tudott. Bakk és Moore folytatták a pontgyártást. Schöll kettő plusz egy pontot szerzett, ezzel tíz pont fölé növelve a különbséget. A legjobbkor jött Varga triplája, majd nem sokkal később Moore is eredményes volt kintről. Ekkor Farkas Dávid kért időt (17. perc: 37-43). A SMAFC egyből dobott is egy hármast Meszlényi révén, de Popadic is így tett az ellenakcióból. Bakk előbb két, majd három ponttal növelte a vendégelőnyt, egészen tizenegyre. Az újabb hazai időkérés után Flasár két büntetőjére Madár két hármasa érkezett egymás után. Ám a félidőt Flasár két jó büntetője zárta végül (20. perc: 46-55).
Fotó: Szász Péter – veszpremkosar.hu
Varga és Schöll jó büntetőivel vette kezdetét a harmadik felvonás, majd ezt követően egy 8-0-s szériát produkált a SMAFC, Schöll, Csátaljay és Meszlényi kosarai révén. Szabó törte meg végül a veszprémi pontcsendet (25. perc: 51-65). Meszlényi három, Szabó két pontot szerzett, majd előbbi ismét betalált kintről. Popadic szép betörése végén Moore-nak adott gólpasszt, majd Popadic szerzett két pontot. Ám ismét volt válasza a soproniaknak, ezúttal Tóth dobott be egy saroktriplát. A hazai kispad ellen ítéltek technikait reklamálásért, Soós pedig bedobta az ezért járó büntetőt, míg az akcióból Flasár dobott be egy duplát. Ezzel már húsz pont volt a vendégelőny (28. perc: 57-77). Madár kettesére Soós hármassal válaszolt, aztán Flasár zsákolt egyet. Prodanovic két ponttal jelentkezett, amelyet követően már nem esett kosár ebben a negyedben (30. perc: 61-82).
Meszlényi szép egyéni akciójával a SMAFC jelezte, az utolsó tíz percben sem kíván lassítani. Moore válaszolt rá a túloldalon. Meszlényi egy pontjára Varga hárommal felelt, majd Moore is bevágott egy hármast, aztán pedig Popadic passzából zsákolt egyet. Egyből időt kért a vendégkispad (34. perc: 71-87). Schöll jelentkezett egy duplával, amire Popadic elsüllyesztett egy távolit, majd Moore dobott egy kettest. Büntetőkkel távolodott volna újra a SMAFC, de Popadic újabb két pontot szerzett (36. perc: 78-91). Schöll középtávolija került a helyére, majd egy támadással később újabb két egységet gyűjtött. Moore büntetőzött félig eredményesen. Hiába javult fel jelentősen a hazai védekezés, a vendégek sorra gyűjtötték be a támadólepattanókat. Madár két jó büntetője után még mindig tizennégy pont volt a soproniak előnye szűk két perccel a vége előtt, amikor Alex Geddes időt kért. Meszlényi azonban két kosárral jelentkezett egymás után, ezzel végleg eldöntve a mérkőzést. A hazaiaknál ekkor pályára lépett Krkljes, Birkás és Szeifert is. Moore dobott egy hármast, Meszlényi pedig még egy duplát. Popadic hármasa még kozmetikázta a végeredményt. A bronzérmet a SMAFC szerezte, míg a Veszprém a negyedik helyen zárta a bajnokságot (40. perc: 87-101).
Nyilatkozatok
Alex Geddes: „Az egész szezon során küzdöttünk azzal, hogy kontrollálni tudjuk a festéket. Több lehetséges alternatívával is próbálkoztuk, hogy ezt megoldjuk, ám sajnos nem sikerült. Ez volt a legfőbb gond a mai napon is, az ellenfelünk könnyedén bejátszhatta pozícióba a labdát az egész találkozó során. Gratulálunk a Sopronnak. A soraikban ezúttal feltűntek olyan játékosok is, akiket nem láthattunk a szezon folyamán, amit mi a tisztelet jeleként fogunk fel, hiszen azt mutatja, hogy a lehető legjobb játékosaikkal kellett felállniuk ahhoz, hogy legyőzzenek minket. Gratulálunk tehát a Sopronnak a bronzéremhez. Mostantól már a szezont követő időszak feladataira figyelünk, amelybe azért némi pihenés is belefér majd. Megyünk tovább, és megpróbálunk egy olyan csapatot összeállítani, amely képes lehet arra, hogy megnyerjük a bajnokságot jövőre.”
Farkas Dávid: „Először is gratulálok a Veszprém csapatának az egész szezonban nyújtott teljesítményéhez, le a kalappal előttük is. Büszke vagyok a csapatomra is, és jelen pillanatban nem is tudom szavakba önteni, amit érzek. Aki ebben a munkában benne volt, tudja mit kellett hétről-hétre átélnünk, így még értékesebb ez a siker. Köszönöm Gasper Potocniknak, Baksa Szabolcsnak és Carlos Vallejonak, hogy a bronzcsata második mérkőzésétől teljes keretünkkel állhattunk fel, úgy gondolom mind az SKC, mind a Sportiskola fiataljainak egy jó szezonzárás volt ez a forgatókönyv. A SMAFC-os magra pedig elfogytak a szavak, ti vagytok a legnagyobbak! Köszönöm a stáb tagjainak is a munkát, nélkülük nem jöhetett volna létre ez a siker. Meglátjuk, mit hoz a folytatás, addig is az ünneplés következik most!”
Férfi kosárlabda, NB I/B Zöld csoport, 3. helyért, 3. mérkőzés
Veszprém Kosárlabda Klub – SMAFC 1860 Soproni Egyetem 87-101 (21-23, 25-32, 15-27, 26-19)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium - 300 néző
Játékvezetők: Jakab László Imre, Kéri István és Gombos Márk Bálint
Veszprém: Szabó 7/3, Madár 14/6, Varga 8/6, Takács 5/3, Moore 33/9. Cserék: Popadic 15/9, Prodanovic 5/3, Krkljes -, Szeifert -, Birkás -. Edző: Alex Geddes
SMAFC: Csendes -, Tóth 8/6, Csátaljay 2, Schöll 24/3, Bakk 12/3. Cserék: Flasár 14, Rátvay 3/3, Soós 11/9, Kovács -, Réti -, Meszlényi 27/12. Edző: Farkas Dávid