Jár nekik az elismerés

A hazaiak úgy indították a mérkőzést, ahogy azt tőlük a szurkolóik a feldobás előtt remélték: pompás megoldásokkal jelentkeztek, már az első másfél percben felülmúlták a vetélytársat a főbb sportági elemekben (9-0). A vendégeknek négy perc kellett a nyitó pontjaik megszerzéséhez, majd nem álltak le: feljöttek, jelezvén, hogy a szezonbeli paramétereikhez híven veszélyes csapat az övék (9-7). Közben a mieink ajtó-ablak helyzeteket hagytak ki, hiába gyűjtötték a lepattanókat, ha nem mindig éltek a második esélyekkel – persze a különbség így sem csökkent (14-7). Idővel kezdett kidomborodni a felek közötti tudásbeli kontraszt, ezen tételt leginkább az „extra-fokozatba” kapcsolt Kovács Ádám igazolta, aki mindkét térfélen villogott (21-11). Az együtteseket elválasztó eltérés annak dacára nőtt, hogy a veszprémiek nem szakadtak bele az igyekezetbe, mentek ugyan előre, de az útjukat az ellenfél botlásai is „egyengették” (24-11).

A folytatásban Körtélyesi Gergely is pályára lépett, a sportoló előbb egy látványosat blokkolt, majd azzal a lendülettel hintett két triplát, amivel azt is bizonyította, hogy őt aztán nem zavarja, hogy mostanság a kispadon kezdi az összecsapásokat (29-15). Közben Mérész-mester szinte a kezdő ötösét „lekapta” a küzdőtérről, de az újak is azt tették, amit tenniük kell, sőt, talán többet is annál (35-15). Az egyetemisták a derbi ezen szakaszában valóságos triplaesőt küldtek a másik oldalra, minden távoli szegletből betaláltak, ám közben a védekezésbe is sok energiát fektettek (41-20). Alig akartak rontani, „sült” a kezük, hovatovább szétlőtték a békésiek állásait (48-20). Olyan hárompontos-ritmusra leltek, hogy a nézők nem hittek a szemüknek, a nagyszünetig tizenegy kinti dobásuk ért célba (55-20). Madár Andrásék más dimenzióban pattogtattak, hátul agresszíven látták el a teendőiket, elől pedig triplát dobtak, vagy zsákoltak (60-25). Az első félidőben éppen ennyi: hatvan, illetve huszonöt százalék volt az alakulatok dobószázaléka, az értékindex-mutató pedig nyolcvanhat–tizenhármon állt.

A fordulást követően egy perc telt el, s már negyven pont volt a differencia, a helyi kedvencek nem lassítottak, néha egymást túllicitálva mutattak be szép dolgokat – egyik-másik tengerentúli összefoglalókban is megállta volna a helyét (65-24). Miközben Helmeczi Andrásék rendre meglelték a megfelelő megoldásokat, az ellennek láthatóan elment a kedve az egésztől, így maradt a gárdák közötti osztálykülönbség (69-24). A szellősen védekezett alföldieknél egyedül Boinitzer Dávid játszott a képességei szerint, a társai bármivel kísérleteztek, semmi sem jött be nekik (75-26). A bakonyiak rendbe tették a hátsó alakzatukat, jó döntéseket hoztak, és mivel gyakran parádés kunsztokkal szolgáltak, a publikum élvezte az egyoldalú csatát (…néha már sajnálták az ellenfelet, melynek védelme átjáróházra hasonlított; 81-30). Gyorsabban, pontosabban és nagyobb szívvel viaskodtak a mieink, kisvártatva az ötven pontot is meghaladta az előnyük (91-36).

Ötvenkilenc pontos hazai vezetésről indult a záró felvonás, majd Körtélyesi sokadik hármasa után száz felett jártak a Hoya-mezesek, akiknél ekkor már inkább a fiatalok szerepeltek (101-36). Némi nyomás azért mutatkozott rajtuk, ettől függetlenül próbáltak ők is felpörögni, s az igyekezetük az eredményjelzőn is megmutatkozott (109-39). A hátralévő időben visszavettek a tempóból a – lefújásig tizenhét triplát dobott, hibátlanul büntetőzött és a lepattanó-csatát negyvennyolc–huszonkettőre megnyert – hazaiak, teret engedtek az addig fogságban tartott Balog-legénységnek, akik megmutatták, hogy ha a veszprémiek lazítanak a gyeplőn, akkor ők is tudnak kosarazni (112-49). A hajrára jócskán csökkent a bajnokesélyes koncentrációja (…felváltva estek a pontok), kiváltképp hátul hagyott ki a figyelmük, de az vesse rájuk az első követ, aki hetven pontos fölénynél is próbálja felszedni a pályaborítást (120-59).