A hetedik

A hazaiak úgy, annak szellemében indították a csatát, hogy az otthonukban senki sem mehet biztosra, a puhán kezdett mieinket labdaeladásokra kényszerítették és állva hagyták (8-2). Mérész-mester nyomban magához hívta a hosszú utazástól alighanem elgémberedett övéit, az „értekezlete” elérte a célját, mert Madár Andrásék magukra találtak, majd átvették a vezetést (8-9). Miközben a feldobás előtt mindkét csapat a védekezés fontosságáról beszélt, sűrűn potyogtak a kosarak, a felek néha alig akartak hibázni (12-15). Az ellenfél hamar bevetette a napokban szerződtetett amerikai légiósát, csakhogy Joseph Prophet debütálásként rossz megoldásokkal hívta fel magára a figyelmet (14-19). Az észak-magyarországiak mind több hibát követtek el, a zavarodottságukat pedig kihasználta az önbizalomra lelt listavezető (15-26). Sajnos Völgyi Marcellt az egyik akció után le kellett támogatni a pályáról, de mint utóbb kiderült: a sérülése nem volt súlyos, a rövid ápolását követően visszatérhetett a – lépéselőnybe került – társai közé. Az első negyed végére alaposan visszaesett a rivális dobóformája és teljesítménye, ám később feljavultak és Szanyi Róberték szép támadásokat vezettek (27-33). Azért a pillanatnyi rövidzárlattól nem lett zavar a veszprémi fejekben, lévén, mindnyájan tisztában voltak azzal, miszerint az idegenbeli sikerért meg kell dolgozni. A hullámzóan produkált, mégis karakteresebb együttesünk gólcsendjét Madár törte meg, és eztán megint figyelmesebben szőtték az attakjaikat (27-38). Egyre megnyugtatóbb lett az előnyük, okosan játszottak, ráadásul szigorítottak a hátsó alakzatukon (29-44). A másik oldal újfent ritmust vesztett, sokat hibázott – azon túl, hogy a harcosságuk is tovaszállt –, több lepattanó-labda is Körtélyesi Gergelyék kezében kötött ki. Hiába volt nyomás, győzelmi kényszer a bakonyiakon, domináltak, pedig kívülről úgy tűnt, hogy nem szakadnak bele az igyekezetbe (32-51). Az ellen a nagyszünet előtt büntetők révén faragott a hátrányából.

A miskolciak a fordulást követően is próbáltak kibabrálni Szabó Péterékkel, igaz, mivel csak körülményesen találtak rajtuk fogást, a feleket elválasztó eltérés számottevően nem változott (37-55). Amikor igazán kellett, a mérkőzéshez jól állt Hoya-mezesek remek megoldásokkal jelentkeztek, a kulcsembereiket néha nehezen tudták szabályos eszközökkel megállítani (42-60). A két gárda között főként az volt a különbség, hogy amíg a – harminc (!) labdát eladott – MEAFC brusztolt, a mieink egyszerűen figyelmesebbnek mutatkoztak, türelmesebben támadtak és jobb hozzáállásról tettek tanúbizonyságot. A differencia azzal együtt nem módosult, hogy a Mérész-legénység időnként „csak” a hátsó alakzatának feszességére alapozott, a másik térfélen nem törték mindig magukat (46-67). A bajnoki ezen szakaszában lassan csordogáltak az események, a színvonal nem verdeste az eget, az éllovas gond nélkül őrizte az előnyét. A nézők pontosan érezték, hogy melyik a jobb passzban lévő alakulat, noha a veszprémiek nem sokra mentek a kinti dobásaikkal (…a lefújásig egy triplát hintettek a tizennégy kísérletükből) és a lepattanó-csatában is alulmaradtak. Mivel húszpontos vendégvezetésről indult a záró felvonás, – kiváltképp az addigi történések tükrében – nem kellett különösebben izgulni a folytatást illetően, hiszen a koncentráltabb és jobb felfogásban iparkodott Kovács Ádámék hovatovább dűlőre vitték a dolgokat (51-71). Az utolsó etap első négy percében csak hat pont született – négy–kettes megoszlásban – aztán a veszprémiek megrázták magukat, egyértelmű tanújelét adva annak, hogy kizárólag a győzelem lebeg a szemük előtt (57-82). A hajrában látványosan visszavett a tempóból a győztes, a derbin összesen tíz büntetőt rontott társaság, az előadásukat már csak elvétve jellemezte gyorsaság, agresszivitás és elszántság; ritkán produkáltak jó befejezéseket (67-84). Persze a vetélytárs sem így, sem úgy nem tudta őket nagy küzdelemre késztetni, hiába szűnt meg a Hoya-szorítás, nem termett számukra sok babér (69-89).

Mérész Csaba: Az első időkérés után stabilabb lett a védelmünk, amivel összességében sikerült megnyernünk a párharcot. Sajnálom, hogy mikor még jelentősebb lehetett volna a dominanciánk, sok labdát szórtunk el.