A védekezés volt a kulcs

Ahhoz képest, hogy a vendégek csupán egy szezonbeli győzelemmel (…és hat vereséggel) a tarsolyukban érkeztek a királynék városába, a mérkőzés elején több energiát mozgósítottak az első ötven másodpercben három személyi hibát „felíratott” mieinknél (0-5). Az esélyesebb egyetemisták lassan melegedtek bele a játékba, a gépezetükben csikorogtak a fogaskerekek, majd kicsi időre mindkét oldalon kinyíltak a gólzsákok (7-9). Az éllovas nehezen vette fel az üzemi hőfokot, ám mikor ez összejött nekik, az addigi görcsösségüket a sarokba dobva repesztettek egy tíz–nullás rohamot (17-9). A bajnoki ezen szakaszában fordult a kocka: remek támadás-befejezéseket produkáltak, de a „titok” inkább a védekezésben rejlett, mert az idő haladtával mind szigorúbb lett. Az ellenfél rendre ütemet tévesztett – és dobásokat rontott –, így a kombinatívabb, gyorsabb és a labdafelhozatalt is megzavart Madár Andrásék állva hagyták őket (22-9). A törökbálintiak a második negyedet is úgy kezdték, mint az elsőt, egy nulla–ötös szériával, de csak ideig-óráig tudták megnehezíteni a mieink dolgát (25-16). Ekkortájt ismét hibák jellemezték a Hoya-mezesek előadását, a teremben ugyanakkor egyetlen szurkoló sem aggódott, hiszen a helyi kedvencek különösebb ritmus nélkül is tartották a tíz pont körüli előnyüket (33-21). A pályán az történt, amit a veszprémiek akartak, pedig megesett, hogy a jó megoldásukat egy rossz követte (38-27). Az összecsapásnak egyfajta fordulópontot adott, mikor Mérész-mester időt kért, mivel a folytatásban mindenki próbálta a legjobbját adni (42-27). Nebojsa Pavlovicék pompásan védekeztek, néha a levegőt is sajnálták az MTK-spílerektől, akiknek a hajója az első félidő végére kezdett elúszni. Mielőtt a felek bementek volna az öltözőbe, kiütközött a tudásbeli különbség: míg az elbizonytalanodott vendégeket tanácstalanság „lengte” körül, a hazaiak önbizalomtól telve pattogtattak és kitűnő döntéseket hoztak (50-29).

Fotó: archív

A csapatok a fordulás után nem egykönnyen ébredtek, a találkozó ezen periódusa sok hibát tartogatott, négy percnyi botladozást követően négy, illetve két pontot jegyeztek a szemben álló brigádok (54-33). Ebből az „állóvízből” később valamivel jobban jöttek ki Jakab Péterék, ám hiába harcoltak, nem voltak partiban a listavezetővel, amely ugyan nem szaggatta az istrángot, de középfokozatban is bizonyították, hogy jobb gárda az övék (54-37). A java pedig még hátravolt: néhány sikeres triplával újítani tudtak, ha úgy tetszik: megtisztelték a riválisukat azzal, hogy jó teljesítményt nyújtottak (68-37). A tizennégy–nullás sorozatukkal megint magukra találtak és kihasználták az ellen hullámvölgyét. Mivel akkor csak egy együttes volt a pályán – a szép akciókat vezetett és okosan játszott veszprémi –, harmincegy pontos vezetésükről indult a záró felvonás (70-39). Minden rezdülésből érezhető volt, hogy nem hasonló erősségű alakulatok feszülnek egymásnak, s noha a vendégeknek akadtak gondjaik, azért a folytatásban is tisztességesen küzdöttek. Bódi-edző tanítványai ezt az etapot is nulla–öttel indították, persze arról nem volt szó, hogy – az attakjaikat túlcifrázott, három és fél perces gólcsendet tartott – veszprémieket nagy harcra késztették volna (72-46). Kevés kosárnak tapsolhatott a nagyérdemű, alighanem már mindenki a derbi lefújását várta (75-46). A Szabó Péter és Kovács Ádám tolta hazaiak végül a játék majd’ minden elemében felülmúlták az elfáradt kék-fehéreket, beszédes statisztika volt a mezőnybeli dobószázalékok (negyvennyolc–harminchárom) és a lepattanók is (negyvenhárom–huszonhét). Az utolsó pillanatokban már nem volt oly’ kemény a lelassult bakonyiak védelme (…labdákat is szép számmal adtak el), így a vetélytárs két hármassal elkerülte az ötvenpontos határt. A derbihez jól állt és csapatként muzsikált tabella-első ezzel együtt rászolgált az újabb diadalra.