Megoldották a feladatot

A hazaiak úgy indították a mérkőzést, hogy megrángatják az oroszlán bajuszát, s ha arra gondolunk, hogy a listavezető az elején inkább helyzetkihagyásban jeleskedett, nem is volt pokolian nehéz dolguk (4-0). A vendégekből akkortájt hiányzott a „gyilkos ösztön”, ha finomabban fogalmazunk, nem igazán rokkantak bele az igyekezetbe (8-4). Az ellen hibákra (…eladott labdákra) kényszerítette őket, a pontosabban célzott hatodik helyezett nem érdemtelenül vezetett – a találkozóin mostanság körülményesen éledező mieinkkel szemben (12-6). Nebojsa Pavlovicék később összerakták a védekezésüket, ám a felzárkózást, majd „ikszet” hozott fordulóponthoz az is kellett, hogy a cserepadról érkezett Körtélyesi Gergelyt könnyebb volt megtalálni a palánk alatt, mint a társait (16-16). Szemmel láthatóan koncentráltabb és figyelmesebb lett a csapatunk, az előadásnak és az eredmény alakulásának jót tett, hogy Mérész-mester sokat cserélt (20-21). A második negyed első négy percében állóháborúvá vált a bajnoki, csak hat pont született: kettő–négyes megosztásban (23-27). A fővárosiak próbálták felvenni az eléjük dobott kesztyűt, de abból a szempontból nem volt könnyű dolguk, hogy a bakonyiak immáron nagyobb felelősséget vállalva viaskodtak, ráadásul harcosabbak és elszántabbak lettek (24-31). A dobóformáján rontott riválist mégsem szabadott leírni, ahogy egy felsőházi play-offba igyekvő gárdától illik, tartották a lépést a feljebb kapcsolt Hoya-mezesekkel (30-36). A veszprémieknél egyébiránt az első félidőben nem jegyezhettünk fel extra teljesítményt, mindenki beletett valamit a közösbe (31-39). Ha valamit, akkor a védelmet ki lehetett emelni, hiszen a másik oldal előtt lezárták a folyosókat, mikor kellett, mindig volt egy közbenyúlt kéz (33-41). A párharc felénél egységesebb és lendületesebb volt a veszprémi műhely, meglelték a réseket a – gyengén büntetőzött – Vasas falán, mint ahogy labdákkal is az üres embereket.

A vetélytárs a fordulás után ugyan faragott a hátrányán, de a felek között így is megmaradt a minimális négy-hat pontos különbség, mígnem jött egy újabb tripla Madár Andrástól (40-49). Bár a vendégek nem a legjobbjukat nyújtották, a produkciójuknak mégis volt egyfajta stílusa és ritmusa: magabiztosan uralták a derbit (44-53). Azért az akadémistáknak is sok mindenre volt válasza, de a Mérész-tanítványok miként a tempót, úgy magukat is jól tartották, megfelelően reagáltak a szituációkra (45-55). A térnyerésüket megkönnyítette, hogy mind hatékonyabban szedték a lepattanó-labdákat, kellő kapacitással kosárlabdáztak: jó döntéseket hozva rendre megkontrázták a piros-kékek feltámadási próbálkozásait (48-59). Völgyi Marcell is elkapta a fonalat, ő tavasszal még az ex-VESC-es Faragó-edző alakulatában pattogtatott, a középjátékosnak a volt cimborái ellen jó és ötletes periódusokkal szolgált. Noha a záró felvonás „csak” tízpontos vendégelőnyről indult, az addig látottak alapján nem volt igazán miért izgulni, lévén, az esélyesebb egyetemisták az első negyedet leszámítva domináltak (51-61). Később az „anyagerős” játékkal ősszel adós maradt Helmeczi András is hintett hat pontot, amivel egyértelmű jelét adta annak, hogy a klub hasznos tagja; kár, hogy az övéi akkor már nem fókuszáltak úgy a hátsó alakzatuk szigorúságára (55-66). Semmi jel nem utalt az ellenfél feléledésére, még a küzdelem azon részében sem, mikor a csatához jól hozzáállt mieinktől hárman is négy faultnál jártak (…közülük végül csak Kovács Ádám pontozódott ki; 61-70). A megtört hazaiak persze nem adták fel a „műsort”, megkísérelték megemberelni magukat (65-72), de ha szorult a hurok, Madárék nyomban föléjük kerekedtek (67-77). A több labdát és lepattanót szerzett, illetve jobban büntetőzött veszprémiek három perccel a lefújás előtt már az idővel is játszottak, mégis a hajrára alakult ki a legnagyobb differencia (71-84).

Mérész Csaba: Fontos megmérettetést nyertünk meg, megszereztük a tizenkettedik győzelmünket, azonban támadásban akadtak hibáink. Immáron egy cél lebeg a szemünk előtt: jövő héten, hazai környezetben újabb diadallal búcsúztatnánk az esztendőt.