Az első a második ellen
A mieink legutóbb magabiztos győzelmet arattak a ligában, az Omnia Pub & Food Békést 81-111-re páholták el. Az elején a vendégek futószalagon gyártották a pontokat, ám a hazaiaknak egy rövid ideig mindenre volt válasza. Aztán a gólzáporban a bakonyiak – főként Madár András – elkezdtek ihletett formában pattogtatni, előbb húsz, majd harminc pont lett a feleket elválasztó eltérés. A pompás előadással szolgált Mérész-tanítványok a tizennegyedik percben átlépték az ötven pontot, de később visszaesett a dobószázalékuk és „elkalandozott” a figyelmük. Az alföldiek ezzel együtt nem tudták megnehezíteni a dolgukat, folyton ellenállásba ütköztek. Az egyetemisták nyolc perccel a vége előtt elérték a „százat”, így nem volt annak hátulütője, hogy a lefújásig az addiginál kevesebb szuflával dolgoztak.
Az előző hetekhez képest más színvonalon viaskodott Hoya-mezeseknek ez volt a tizenhetedik bajnoki sikere, s azon vannak, hogy a remek sorozatuk ne érjen véget. A listavezető ezúttal roppant nehéz derbi előtt áll, ugyanis a tabellán közvetlenül – tizenhat–egyes mérleggel – utánuk álló MAFC-ot látják vendégül. Az egyetlen zakójukat Szabó Péterék adták fel rájuk, akik ősszel 80-85-re nyertek a fővárosban. Mint emlékezhetünk rá, akkor a pályán egyenlő erők küzdelme zajlott. Az első félidőben szinte végig a műegyetemisták vezettek, alig lehetett velük lépést tartani. Szerencsére az összesen tizenhat büntetőt kihagyott veszprémiek jobban bírták idegekkel a hajrát. Helyén volt a szívük és azóta is nagy fegyverténynek tartják az ottani bravúrjukat. Hencsey Tamás vezetőedző gárdájában a tengerentúli irányító, Eric Gerard Washington a kulcsember (…vezeti az osztály pont- és értékindex-átlagát), de Garamvölgyi Ákosra, Bordács Gáborra és Csapai Péterre is érdemes odafigyelni.
– Bitang nehéz mérkőzés előtt állunk, a srácoknak ezért is hangsúlyoztam a napokban, hogy végig hinniük kell magukban – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Muszáj koncentráltan kosárlabdáznunk, az utolsó pillanatig kontrollálnunk az eseményeket. Alapvető szempont, hogy a saját játékunkra fokuszáljunk és csapatként küzdjünk. Hátul szervezetten játszanánk, elől pedig gyors akciókból alakítanánk ki dobóhelyzeteket – és azokat jó hatékonysággal értékesítenénk. Lényeges, hogy alacsony hibaszázalékkal játszunk, és jól válasszuk ki a dobásokat. Hiszem, hogy mindenki tudja a dolgát és motiváltan lép pályára. A rangadót csak átlag feletti teljesítménnyel hozhatjuk. Tiszteljük az ellenfelet – ahogy a kiegyenlített mezőnyben mindenkit –, már csak azért is, mert eddig kizárólag tőlünk kaptak ki. Ez mutatja az erejüket is. Egyébiránt nem könnyű felkészülni belőlük, mert sok jó képességű spílerük van. Tudjuk, hogy mire képesek és remélhetőleg nem lepnek meg bennünket valamivel. Washington egyéni kvalitásaiból sok veszély adódhat, erre szintén ügyelnünk kell. A hazai pálya mindazonáltal mellettünk szól. Jó formában vagyunk és lépésről-lépésre haladunk előre. Sokat készültünk erre az összecsapásra, bízom benne, hogy ennek meg is lesz a gyümölcse.