Kettős győzelemmel negyeddöntős a Veszprém
A magyar csapatból Jamali Iman, a dán René Toft Hansen és a norvég Kent Robin Tönnesen hiányzott sérülés miatt. A portugálok spanyol balátlövője, Carlos Ruesga kisebb sérülését követően ismét játszhatott, és a bemutatásnál nagy taps köszöntötte, hiszen 2013 és 2015 között éppen a Veszprémet erősítette.
Képgaléria a cikk végén
Jobban kezdtek a vendégek (1-3), de a Veszprém védekezése hatékonyabbá vált, így sikerült fordítania, mivel a Sporting csaknem nyolc percen keresztül nem talált a hálóba (4-3). A házigazdák lendületét a portugálok időkéréssel próbálták megtörni, de ez csak egy rövid időre sikerült nekik, utána már négygólos hátrányban voltak (11-7).
Az egyre lendületesebb, gyorsabb hazai akciókra sokáig nem volt ellenszere a lisszaboni együttesnek, amely a kétperces emberelőnyét sem tudta kamatoztatni, ám javuló védekezésének köszönhetően a hajrában egy 4-1-es sorozattal némileg csökkentette hátrányát.
A második félidő elején a veszprémiek csaknem hét percig nem találtak be, így ellenfelük egyenlített (17-17), de amikor ismét rendezték a védekezésüket, és újra hatékonyabbá vált a támadójátékuk, egy 8-3-as szériával megint megnyugtató előnyre tettek szert (25-20).
A hajrában már nem volt esélye a felzárkózásra a Sportingnak, így a Veszprém felszabadultan kézilabdázhatott, és előbb Manuel Strlek, majd Gasper Marguc dobott sorozatban három gólt, előbbi végül a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult.
A Veszprém a negyeddöntőben minden bizonnyal a német Flensburg-Handewitt együttesével találkozik, amely saját párharcának első meccsén 30-28-ra nyert a fehérorosz Meskov Breszt otthonában. A visszavágót vasárnap rendezik, a negyeddöntő mérkőzéseit pedig április utolsó, illetve május első hetében játsszák.
A párharc múlt vasárnapi első meccsét a Veszprém 30-28-ra nyerte meg Lisszabonban.
Mérkőzéstükör (forrás: handballveszprem.hu)
David Davis: Nehéz mérkőzés volt a mai, csakúgy, mint Lisszabonban. Mindenki koncentrált volt, és ki tudtuk javítani a hibáinkat védekezésben és támadásban is. Ma nagyon könnyű dolgom volt, csak a játékosokat kellett cserélgetnem. Amikor a csapat ennyire fókuszált, akkor nagyon erősek vagyunk. Egy csapat sem juthat el a legjobb 16 közé, ha nincs bennük valami, ami miatt ide juthattak. A Sporting itthon, és idegenben is nehéz ellenfél volt. Mindenkinek megvannak a céljai, és a Sporting feltörekvő együttes. Nekünk is megvannak a céljaink, és jó úton vagyunk feléjük. Köszönöm mindenkinek, aki segít minket. Kezdve a Szurkolóinkkal, a Klubon és a játékosokon át egészen a médiáig. Köszönöm mindenkinek, aki a céljaink elérésében segít minket!
Mirsad Terzic: Büszkék lehetünk erre a győzelemre. Úgy készültünk a mérkőzésre, mintha ez lenne a legfontosabb meccsünk, de mindig így készülünk. Szeretnék gratulálni a szurkolóinknak, akik fantasztikusak voltak. Nagyon tiszteljük a Sporting csapatát, nekik is szeretnék gratulálni a jó mérkőzésekhez. Ma jobban koncentráltunk, de mindig többet és többet szeretnénk elérni. Gratulálok a csapattársaimnak is a jó játékhoz.
Hugo Canela: Gratulálok a Veszprémnek a negyeddöntőbe való továbbjutáshoz. Nagyon erős csapatot alkotnak, és remekül játszottak ma. Nem akartam ezt a mai eredményt, nem érzem fair-nek, hiszen annyit dolgoztunk. A Veszprém minden hibánkat megbüntette, és sok lerohanás gólt szerzett. Ellenfelünknek a legnehezebb gólt lőni felállt fal ellen. Büszkék lehetünk, hogy eddig eljutottunk. Boldognak kell lennünk, és azt kell éreznünk, hogy a gyengeségeink előbb-utóbb megmutatják majd az erősségeinket. A nagy menetnek most vége, sokat tanultunk, és édesanyám nem egy olyan embert nevelt fel, aki feladja. A csapatom erős, és továbbra is harcolni fogunk. Gratulálok a játékosaimnak azokért az erőfeszítésekért, amiket nap mint nap tesznek. Minden jót a Veszprémnek a következő körökben.
Valentin Ghionea: Gratulálok a Veszprémnek! Ebben a szezonban nagyon keményen harcolnak azért, hogy bejussanak a Final Four-ba. Ma megérdemelten nyertek és jutottak tovább a következő fordulóba. Mi is jól játszottunk, és úgy gondolom bebizonyítottuk, hogy van helyünk a legjobb 16 között. Ez volt az első alkalom, hogy eljutottunk idáig és remélem, hogy a jövőben még több mindent sikerül elérnünk.
Eredmény: Telekom Veszprém-Sporting CP (portugál) 35-29 (17-14)
A Veszprém gólszerzői: Strlek 7, Marguc 5, Manaszkov 4, Gajic, Mahé, Mackovsek, Lékai 3-3, Nilsson, Nenadic 2-2, Ilic, Nagy L., Blagotinsek 1-1
Továbbjutott: a Veszprém kettős győzelemmel, 65-57-es összesítéssel.