További híreink
Ismét zsebben a három pont
Az összecsapás egyperces gyászszünettel kezdődött a héten 91 éves korában elhunyt dr. Kungl József tiszteletére, aki évtizedeken keresztül szolgálta a veszprémi sportolókat, mint sportorvos.
Győzelem Répcelakon
A Veszprém azzal a tudattal léphetett pályára, amennyiben győz, akkor 5 pontos előnyre tehet szert a Sopron csapata előtt, akik otthon csak 1-1-es döntetlent értek el a Csorna ellen.
Vereség idegenben
A Gizella-Veszprémi SE női labdarúgói 4-2 arányban szenvedtek vereséget a Somogyjád együttesétől.
Vasárnap Répcelakra utazik a VFC
Az előző szezon során kétszer találkoztak egymással a csapatok, idegenben 4-1 arányban, itthon 6-0-ra verte a Veszprém a Répcelakot.
Győzelem felejthető játékkal
Az NB3 8. fordulójában a Veszprém FC csapatára ismét megyei rangadó várt, az a Badacsonytomaj látogatott a királynék városába, amely gárda a tavalyi szezonban öt bajnoki ponttól fosztotta meg a hazaiakat, így volt miért visszavágni a szombati mérkőzésen.
Szerencsére a kisebb sérüléssel és betegséggel küszködő játékosok is vállalni tudták a játékot, így a veszprémiek a legjobb összeállításukban léphettek pályára, csak az eltiltott Szőllőskei hiányzott.
Hétvégén ismét megyei rangadó
Szombaton 16 órai kezdettel a Badacsonytomaj csapatával mérkőzik a VFC az NB3 8. fordulójában.
Az előző szezonban a megszerezhető 6 pontból mindössze 1 pontot sikerült összehozni, Tomajon 1-1, Veszprémben 2-0-s vendéggyőzelemmel ért véget a találkozó. Az esélyekről Garai Pétert, a VFC ügyvezetőjét kérdeztük.
Fontos idegenbeli győzelem
A hétközben lejátszott Magyar kupa mérkőzés után a Veszprém FC csapata a Lombard Pápa második együttese ellen lépett pályára, akiknél a mai napon hat játékos kapott szerepet az első csapat keretéből.
Hajtós mérkőzésen nyert a Gizella
Nagy iramban kezdtek a hazaiak, több ígéretes támadást vezettek, de az utolsó passzok rendre pontatlanok voltak. A vendégek egy kapufával jelezték, hogy győzni jöttek Veszprémbe, majd egy óriási hazai ziccer maradt ki.
Nem látszott az osztálykülönbség
Mindkét csapat a legjobb összeállításában léphetett pályára, így joggal reménykedtünk egy jó mérkőzésben a remek formában lévő Veszprém FC, és a bajnokság legutóbbi fordulójában Debrecen ellen bravúros 4-4-et elérő Kaposvár között.
Győzelem a sereghajtó ellen
A Gizella SE női labdarúgói idegenben 5-1 arányban múlták felül a sereghajtó Szigetvár csapatát.