Erre lehet építeni

Képgaléria a cikk végén

Élvonalbeli ütközeteket idéző hangulatban és nem akármilyen iramban indult a csata, amire a vendégeket közel száz, felettébb hangos drukker kísérte el, ám a helyi hívekre sem lehetett panasz, így minden adott volt a remek körítéshez. Ahogy a felfokozott várakozás generálta, már az elején óriási küzdelem zajlott a parketten, a második helyezett négy–háromig tartotta magát, aztán a motiváltabb és nagyobb kedvvel pattogtatott Madár Andrásék elkezdték mind jobban kontrollálni az oroszlányiak előadását, úgy tűnt: előbb nyugodtak meg a légkör okozta izgalomtól (10-3). Az ellenfél hiába kért időt, a mieink jó tempót diktáltak, szigorúan védekeztek és formás támadásokat vezettek (17-8). Miközben a palánkok alatt hatalmas harc folyt, a nagyobb szívvel tusakodott bakonyiak rátettek még egy lapáttal az addigi teljesítményükre, önbizalomtól telve és az utasításokat betartva rendre átjátszották az OSE védelmét, egy szó, mint száz: látszott, hogy a szezonban mire is lehetnek képesek (25-10). Mivel hatékonyabban szedték a lepattanókat, folyamatosan nőtt az előnyük, mind komolyabb fölénybe kerültek (28-10).

Az ősz legjobb negyedét „kínálták fel” a híveiknek, mintha a riválisnál jobban felkészültek volna a mérkőzésre. A folytatásban veszített a pontosságából az egyetemisták műsora, az ellen addig „altatott” kulcsemberei elkezdtek ébredezni, a szurkolóik próbálták átlendíteni őket a holtponton (31-16). Mérész-mester időt kért, hogy a nulla–tízes rohammal jelentkezett „oroszlánok” ne találják tovább a saját ritmusukat. Legalább ilyen fontos volt, hogy Körtélyesi Gergely addigra három, míg Völgyi Marcell négy személyi hibánál járt. A második negyed első öt percében négy pontot dobott, ziccereket is rontott veszprémiek aztán megmutatták, hogy sok pozitív energia van bennük. Miután Kovács Ádám megtörte a gólcsendet, Körtélyesi hintett egy triplát, amivel talpra ugrasztotta a publikum helyi részét (37-22). Az ötletesebb és a gyűrűk alatt is dominált hazaiak csak magukkal törődtek, azon voltak, hogy kihozzák magukból a maximumot, csapatszinten védekezve érvényesítették az akaratukat (42-24). Hiába jöttek ki szoros emberfogásra Illés Mátéék, a jó formában lévő Szabó Péterék profin álltak a találkozóhoz, nehéz helyzetben is ráleltek a megfelelő megoldásokra (46-30).

A vendégek a nagyszünetet követően előbb kaptak lábra, több Hoya-kísérlet maradt ki, de mert a másik oldalon sem hullottak a kosarak, a bajnoki rövid időre állóháború jelleget öltött (48-34). Később Mohácsi doktorék megmutatták a harcos énüket, miközben az eredmény után futottak, lendületbe kerültek; ez már nem az a gárda volt, amelyik az első negyedben üresjáratra kényszerült (50-39). A különbség dacára mindkét gárda nyomatékosította, hogy a diadal a célja, ilyenformán minden pontért viaskodni kellett (54-45). Az oroszlányi B-közép hangja is igazán megjött, ám a gyorsabb és kombinatívabb mieink a feldobás előtt nem véletlenül voltak eltökéltek, hiszen ismét tiszta dobóhelyzeteket alakítottak ki, s mert azokból betaláltak, nem engedték magukhoz közel az üldözőiket (62-47).

A Mérész-seregből többen is jól muzsikáltak, ám főként a rutinos Körtélyesi játékát volt élmény nézni, akinek köszönhetően állandósult a „liftező” műhelyek közötti tizenöt pont körüli eltérés (67-52). A záró felvonásban is az akarati tényezők voltak a középpontban, a vetélytárs gondoskodott arról, hogy a lepattanókról lemaradt együttesünknek ne legyen nyugodt pillanata, majd Kovácsék rögvest a tudtukra adták, hogy örömmel taszítanák őket kilátástalan helyzetbe (68-55). Ekkortájt az OSE-drukkerek miatt állt a játék, az egyiküket ki is kellett vezetni a teremből, lévén, a kiélezett mérkőzésen megfeledkezett magáról: nehezen viselte a számukra kedvezőtlen állást (72-58). Ezzel együtt mindkét tábor rendületlenül bíztatta a kedvenceit, akadtak helyi nézők, akik öt perccel a vége előtt – kicsit elhamarkodottan – azt harsogták, hogy „Indul a busz!” (72-60). Hiába dobott ugyanis előbb Szabó, majd Körtélyesi egy hármast, az oroszlányiaknak mindenre volt válasza (78-69). Az éllovas passzívabb lett, a tempót diktált és vérszagot érzett Abell Remy-ék pedig nagyon igyekeztek, mondván, a derbinek még nincs vége (78-75). Szerencsére az összességében minden dicséretet megérdemelt mieinknek a végén helyén volt a szívük, megint jobban koncentráltak és pontot tettek a párharc végére.

7