Új kedvencek - IV. rész: Kalcsó Gábor
-Túl vagyunk már hét fordulón, hogyan sikerült beilleszkedned a csapatba?
-Nagyon egyszerű és problémamentes volt beilleszkednem, mert korábbról több embert is ismertem a csapatból, főleg az idősebb korosztályból. Ajkán együtt játszottam a Garai Petivel, Pálfi Robival és Szőllőskei Petivel, aki most velem együtt érkezett a csapathoz, míg a fiatalokkal sikerült gyorsan megtalálni az összhangot.
-Hogy érzed magad a csapatnál?
-Nagyon jól érzem magam, remélem januártól már Veszprémben fogok lakni, így több időt tudnék tölteni a csapattársaimmal, mivel eddig Pápáról kellett minden nap bejárnom edzésekre.
-Remek szabadrúgás lövő hírében állsz, sokat gyakorlod a pontrúgásokat?
-Kiskoromban, 8-12 évesen is imádtam már a szabadrúgásokat, rengeteget gyakoroltam, meccseken ezek rendre be is jöttek, de azóta is folyamatosan fejlesztem a rúgó technikámat, bízom benne, hogy ebben a bajnokságban még sokszor tudom kamatoztatni ezt a tulajdonságomat.
-A mérkőzéseken Tataival megbeszélitek, hogy az adott helyzetben ki végzi el a szabadot, vagy van kijelölt első számú rúgó?
-Elsősorban ugye pozíciótól függ, mivel én bal lábas vagyok, Tatai pedig jobb lábas, de volt, amikor az ő szögéből én vállaltam el, illetve ami nekem lett volna ideális, azt a Jocika lőtte el. A mérkőzés adott pillanatában szoktuk eldönteni, hogy ki vállalja el a szabadrúgást.
-Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással?
-Nagyon fiatalon kezdtem el focizni, az első sportélményeim is a labdarúgáshoz kapcsolódnak, bár az általános és középiskolás éveim alatt más sportágakat is kipróbáltam, például a kézilabdát, de ezek annyira nem ragadtak meg, így a foci mellett döntöttem, és ez már így is fog maradni.
-Hogyan alakult a pályafutásod?
-Pápai születésűként, az akkoriban megyei első osztályban szereplő Pápai ELC kötelékében kezdtem el a pályafutásomat, a középiskola végéig szerepeltem itt, bár közben volt egy egyéves kitérőm a Győri ETO csapatánál, ez sajnos nem vált be, mert a sok sport a tanulás rovására ment, így visszatértem Pápára. Az érettségit követően egy ismerősöm jóvoltából egy ötödosztályú osztrák csapathoz igazoltam, majd innen Ajkára vezetett az utam, nagyon jó másfél évet töltöttem el az FC Ajka színeiben. Pályafutásom következő állomása a győri Integrál DAC csapata volt, itt szintén másfél évet húztam le egy féléves győrszemerei kényszerű kitérővel, majd egy év celldömölki szereplés után kerültem idén nyáron a Veszprém FC csapatához.
-Több ajánlatod is volt nyáron a Veszprém megkeresése mellett?
-Volt még egy ajánlatom a Bakony csoportból, viszont a Garai Petivel már az előző átigazolási szezonban próbáltunk egyeztetni, hogy jöjjek Veszprémbe. Szívesen játszottam volna itt, de akkor ez sajnos meghiúsult, ám ahogy vége lett a tavalyi szezonnak Celldömölkön, már vártam Péter hívását, és szerencsére gyorsan meg tudtunk állapodni a részletekben.
-Meglátásod szerint hogy fog szerepelni a csapat ebben az idényben?
-Nagyon remélem, hogy meg fogjuk nyerni a bajnokságot, még két riválissal, a Haladás II.-vel és a Sopronnal nem találkoztunk, viszont a többi csapatnál úgy gondolom erősebbek vagyunk. Az alapozási időszak alatt nagyon sok edzőmeccset játszottunk, az elején voltak gondjaink, de utána meccsről meccsre sikerült javulnunk, és nekem is jobban ment a játék.
-Ki a példaképed magyar szinten, és ki külföldi szinten?
-Magyar szinten jelenleg nem tudok ilyen játékost mondani, de a PSV Eindhoven-ben szereplő Dzsudzsák Balázs játékára nagyobb figyelmet fordítok, mivel én is ugyanazon a poszton játszok, mint ő. Amióta az eszemet tudom a legnagyobb kedvencem a Juventus középpályása Alessandro Del Piero, a rendkívüli játékintelligenciája és odaadó klubhűsége miatt.
-Akkor ez alapján a Juventus a kedvenc csapatod?
-Igen, a Juventusnak szurkolok elsősorban, mellette még a Barcelona játékát kedvelem nagyon, szerintem ők játszák most a világon a legszebb és legjobb focit.
-Mik a jövőbeni terveid?
-Most csak rövidtávra tervezek, a cél, hogy megnyerjük a bajnokságot, majd az NB2-ben egy tisztes eredményt érjünk el.